Most estem túl életem első lelket megrázó "'közös' Nagytakarításán". Annyira rosszul esett, hogy azóta is be vagyok pöccenve Berlinre. A történet úgy indult, hogy mondogatta egy hete, hogy fel kéne porszívózni meg ki kéne verni az ágyneműket, aztán mindenki teszi a maga kis dolgát. Ezzel nem is volt semmi baj, kirázom a szőnyegeket, hoznám a porszívót, erre közli, hogy á-á először portörölgetés, mert úgy nincs értelme porszívózni. Itt már láttam azt a furcsa ördögi villanást a zöld retinája mögött megbújva (biztos reptilián!), ami azt jelenti, hogy még koránt sincs vége a történetnek, amíg a lakás átható domesztosz illatot nem áraszt. 
Szóval ő neki állt port törölgetni én pedig a becsapottak dühével kezdtem likvidálni a lakásban található összes szőnyeget, takarót, plédet, paplant a gangon. Mire végeztem Berlin már a konyhának esett neki teljes erőből (Optimus Prime a félelmetes gőzborotvával felszerelve). Kedvem lett volna neki beszólni, hogy a mosogatás most egyébként is az én dolgom lenne, másrészt addig nincs értelme elmosogatni, amíg az edényekből az ételt mondjuk nem rakja be kis tároló dobozokba... hamár portörlés és porszívózás... de megálltam, inkább felporszívoztam mindenhol. Berlin ekkora már a fürdőszobában vívott vizicsatát a csempék közötti fugában megrejtőző piszokkal (bár szerintem a láthatatlan baktériumokkal volt megint baja), tüntetőleg elraktam az edényekből az ételt kis dobozokba és újra elmosogattam és kitisztítottam a mosogatót. Én itt befejeztem, Berlin még harcolt a fugával, 15 perccel később viszont jött az utolsó megmérettetés, a ruhák közös kiteregetése.
A nedves ruhákkal együtt csöpögött belőlem is a szemrehányás szóáradata. Elmondtam neki, hogy én mindenbizonnyal egy hisztis nárcisztikus személy vagyok, de már többször kértem tőle, hogy ha nagy takarítást akar rendezni, arra készítsen fel, mert velem ezt időben meg kell beszélni, hogy legyen időm testileg-lelkileg ráhangolódnom a megpróbáltatásokra (illetve legyen lehetőségem a nekem nem tetsző feladatok lepasszolására)... és egyébként is egy csúnya disznó, mert ezt az egész felfordulást azért rendezte a kis mocsok, mert nem akart elkezdeni készülni az angol vizsgájára. 
Aztán kibékültünk, persze szex nem volt.

Abban az a jó, hogy ilyenkor kiélem teljes belső igényemet az anarchiára. Avagy iszonyat kuplerájt csinálok egy teljes napig. Úgy látszik belső igényem van az ilyesmire. Szóval élvezem az életet egészen estig. Az esték majdnem hogy idegfeszítően elviselhetetlenek, minden szabadosság ellenére hiányzik a kis meleg teste mellőlem. 
És ez csak egy éjszaka. Hónap végén meg elmegy két hétre, tavasszal meg 2 hónapra.

Ma rá kellett jönnöm arra elsősorban, h Berlin retardált, vagy autista. 
Mondtam is neki, h nyugodtan bevalhajta most már, engem is minősít, ha 1,5 év alatt nem voltam képes észrevenni. Persze csak röhögött. 
Aztán rájöttem, h Schmitt Pál és Solyóm László is valószínűleg retardált. Csak rá kell nézni a  fejükre. 

Aztán rájöttem, h valószínűleg az egész dietetikus világ reatrdált, mert senki nem tudja egyértelműen megmondani, h most a mangalica zsírja jó, vagy nem jó (életem legújabb felkavarója a Paleolit szakácskönyv).

De itt még nincs vége, a dolgok fokozódtak. Az ufóhívők is retardáltak, mert az egyik könyvben azt írják, h a reptiliánok vegák meg jók, a másikban pedig azt, h gonoszak és húsevők és mindenkit ki akarnak nyírni. 

Ekkor történt meg az is, h Miró azt írta, h "muszály". Igen, ő is retardált lett.

Az "i"-re a pontot újból Berlin rakta fel, aki a kékmalacos mamuszában álldogálva, megkért, h álljak rá mindkét lábára. Mondom az nem lesz jó, de ő tudni akarja. Elsőre nem sikerült kért még egy próbát, aztán másodjára sikerült... akkor vinnyogott, h jó elég, aztán elkezdett röhögni. 
Kacarászás közben pedig megállapítja, h na látod milyen jó volt, most már ezt sem fogom legközelebb kérni.

Szóval már két hete véget ért a jobb agyféltekés rajzolás, mindenkinek meg volt az óriási sikerélménye.A titka egyszerű, megtanít egy alap de nagyon jól használható árnyékolási technikára, ad a kezedbe pár segédtechnikát, hogy mikre kell odafigyelni, hogy állj hozzá, s hogy képes vagy rá.
Azt hiszem ez a legfontosabb az összes közül. Ezt a tanárnőnk is elmondta, hogy a legfontosabb, hogy sikerélményt ad. 
Az hogy ennyire leegyszerűsítettem a lényegét ne tévesszen meg senkit, mindenkinek bátran ajánlom. Én és Miró pl teljesen más írányba vittük el az árnyékolási technikánkat, mint a többiek és én is felfedeztem fejlődést a rajzaimban. Még több kép alant. Márha freeblog engedi.

Akit érdekel, hogy kinél, hol, illetve még több képet szeretni látni másoktól:

http://www.jobbagyfeltekesrajzolasinfo.hu/

Paksi Éva

Tel: 06-30-439-5070

E-mail: evi39@freemail.hu

Tanfolyam helyszíne: Bp. VI. ker Rózsa 84.

Ha ők elbasszák, fizesd meg te!

A másik, lényegében valamennyi magyar adófizető zsebét érintő rendelkezés szerint a magyar állam különadókat vethet ki abban az esetben, ha az EU vagy az Európai Bíróság a magyar költségvetést terhelő ítéleteket hoz, például megsemmisíti a különadókat és kártalanításra kötelezi az államot.

A tegnapi rajzgyakorlaton egy picit mégis csak belém bújt valami tehetség, s sikerült olyanokat rajzolni, amire azt mondtam volna, h egyébként nem biztos, h meg tudtam volna ilyenre csinálni.

Pár kép alant.

Kaptam Mirótól kupont jobb agyféltekés rajzolásra (nagy fosásban vagyunk a szakmai rajzzal kapcsolatban), s el is mentünk. Bevallom egy kicsit csalódott voltam az óra végén, mert nem történt olyan látványos változás. Előtte is tudtam kézre hasonlító kezet rajzolni, utána meg csak egy kicsivel lett szebb.
Ez ne vezessen félre senkit, Miró az ő saját kb 5 pálcika és köröcske kezéből egész élethű kézrajz lett, illetve a többieknél is. 
Amiért jó (és persze amiért csalódtam is az első napban), az az, hogy semmi nagyon durván újat nem vettünk, én legalábbis az elmúlt 6-8 évben már kísérletezgettem ezekkel a módszerekkel, több-kevesebb sikerrel. Persze akinek nincs rá 6-8 évnyi felesleges ideje, annak nagyon jó ez a tanfolyam. 
Az is zavaró volt, h a csoport egyik fele nagy "guru", mondhatni transzcendentális reinkarnációja valamilyen előző életének, s karmikus intuitív hetedik érzékükkel aurát is látva rajzolnak a harmadik szemükkel. Valahogy bosszantanak az ilyen emberek (vagy a tudat, h sorban gyártják az ilyen embereket tanfolyamokon).

De nem adom fel, nyúzom még a jobbik tekémet, még 3 alkalom, s meglehet én leszek DaVinci következő élete. 
Képeket majd posztolok.

- Az elsőn te nézel ki úgy, mint egy japán szumó birkózó, nyak nélkül. A másodikon pedig én nézek ki úgy, mint egy retardált. Így igazságos?

- Igen :D

- Gondolkodtam apádon is... nem érdekel, igazándiból az a lényeg, h megcsinált nekem...

:D

Az életem jelenlegi szakasza nagyjából abban a mederben folydogál, ahogy azt megpróbáltam elképzelni még Angliában.

Augusztusban beiratkoztam fogtechnikát tanulni, azóta is lelkesen készítem az egyéni kanalakat és viaszolok, extra ráadás, h Miró osztálytársam lett.

A B jogsi megszerzése is folyamatban, most a rutin vizsgán kéne átmenni valamikor, de lehet megvárom a januárt. 

Berlinnel egy hónapja összebútoroztunk, kóstolgatjuk a közös élet ízeit (mai napon vagyunk együtt több mint 1 éve, 2 hónapja és 6 napja, s még mindig nagyon szeretem). Sőt anyukám és a testvérem is imádja, ennél többet igazán nem kérhetnék az élettől. Apámmal is találkozott a tesóm születésnapjának révén, de nagyjából rá sem nézett. Mentségére, ha egy fiúról lenne szó, akkor se tudna vele igaziból mit kezdeni.

Valahogy kikerültem az ördögi 22-es bűvköréből, persze még így is jut bőven negatív gondolat egy napra, de most már a régi dolgokat is másként látom, senki sem volt különb, jobb, rosszabb a másiknál. Kivált képen én nem.

Ha egy kicsit összeszedettebb lennék, nagy kedvemre volna egy "Science or Fiction" rész elindítása, annyi érdekes dolgot sikerült mostanában olvasnom.

Off.

- Nyunyó lehet mégis csak szexelnünk kéne...
- Inkább próbálj meg sírni...

Nagy diétába kezdtünk Berlinnel. Cél hogy mindenki dobjon le 10kg-ot (mióta haza jöttem szomorú tény, hogy 5 kiló visszajött).

Én elkezdtem járni a Life1 fitnesz centerbe, ahol egy héten 5x 2 órán keresztül izzasztom magamat. 
A módszer rossz.
Berlin látszólagos semmit tevéssel 2 kilót fogyott, míg én 1,3-t. Hol itt az igazság?

- Te ez a köny azt írja, hogy Psota Irén az egyik legnagyobb transzszexuális művésznőnk. Ezt nem is tudtam :O

- Nem Psota, hanem Posta Irénke!

Nincs is szebb, mint az arany csillogása, főleg, ha az egy Magyar sportólonk nyakát ékesíti.
Ezt szeretném én és még sokan mások is látni a londoni 2012-es paralimpián. Adjunk egy esélyt Dávid Krisztának, hogy megszerezhesse a szükséges kvótáját, s öregbítse hazánk és sportóloink nevét 2012-ben is!

Cél az Ausztrál Világkupára való kijutás a megfelelő kvótaszám eléréséhez, amelynek összege 4000 ausztrál dollár (repülőjegy, nevezési költség). Erre gyűjtünk felajánlásokat, de már azzal is sokat segítesz, ha a honlapját minnél több emberhez eljutottad közösségi portálokon keresztül!

A felajánlások összege online nyomonkövethető a honlapon, segítségedet előre is köszönjük!

http://london2012shooting.tumblr.com/

Eddigi eredményei és sajtó anyagok

Nemzetközi:

2010. október IPC Shooting World Cup, Stoke Mandeville – P2 10m légpisztoly 1. hely
2010. július IPC Shooting World Championships, Zágráb – P2 10m légpisztoly 4. hely
2010. május IPC Shooting World Cup, Volmerange les Mines - P2 10m légpisztoly 13. hely

Országos:

2010. Budapest Bajnokság, Budapest - sportpisztoly, 20 lövés 1. hely (egyéni és csapat)
2010. Budapest Bajnokság, Budapest - sportpisztoly, 30+30 lövés 2. hely
2009. Budapest Bajnokság, Budapest - sportpisztoly, 20 lövés 3. hely

Az idő rémes, pedig most aztán tényleg tűkön ülök egy kis napsütésért. 
Múlt hétvégén elmentünk a német kémelhárító ügynökasszonnyal tollasozni a szigetre és jó volt. Azt leszámítva, hogy a vége felé minden harmadik csapásnál a labda beleragadt az ütőbe. Akkor kezdett el bogarat ültetni a fülembe Berlin, hogy létezik egy nyugati vívmány, szuper technológia meg minden, amit úgy hívnak, hogy speedminton. 
Aki rágooglizik, az látni fogja, hogy nem egy olcsó egy-egy szett, de aztán hosszas keresgélés után, a hivatalos honlapon elrejtve megtaláltam az S70-es szettet akciós áron, mivel kifutó darab. Lecsapva, ma meg is érkezett. Persze Berlin haza ment a hétvégére és az idő sem túlzottan pompás. 
Az xboxom meg megkapta retteget "Red Ring of Death"-et, avagy elszállt a videókártyája, hál égnek ma már javítható. Így nem maradt más, mint hogy nézegessem a speedminton videókat immár nyálamat az ütőre csorgatva, s közbe töltöm a kresz a teszteket.

Berlines bejegyzésekből írhatnék kisezret, s át is nevezhetnám a blogot Love Berlinné és mindenki messze elkerülné, mert a tömény ömlengést nem lehet sokáig bírni.
De kedves olvasó ne aggódjon egy percet sem, mert sikerült beköttetnem a netet, így remélhetőleg egyéb mondani valóm is támad, mint hogy Berlin mennyire nem cuki volt ma.
Persze kapcsolatunk nagyon ideálisnak van lefestve, mintha két komoly ember találkozásáról lenne szó, akik első pillanattól fogva tudják, hogy a másik fél lenne elrendeltetve a hátra lévő életünkre, örök szerelemben lángolva. Azért elárulom, hogy nagy lófaszt van/volt ez így. 
A kedves olvasó azért ne gondolja, hogy most mindezt azért írom le így, mert épp fekália került volna abba a finom almás-fahéjas-zabkorpás palacsintába, amit általában reggelire szoktam volt készíteni Berlinnek. Épp ellenkezőleg, csak eszembe jutott Salamon éneke (egy gyűrűre volt felírva még Jeruzsálemben), mely így hangzik:
אני לדודי ודודי לי
(Azon kedves olvasóink számára, akik még nem tudnának héberül, nagyjából annyit jelent: Szerelememé vagyok, s a szerelemem az enyém; másrészt keressék fel T-t, aki annyira megszerette Izraelt, hogy azóta saját héber nyelvoktató programot is írt magának.)
Egyszer esett úgy Novemberben, hogy nagy szerelmesen haza látogattam, mire ő megfogta a kezemet és nagyjából 30 perc sóhajtozás után közölte velem, hogy lehet ő nem bírja ezt a távkapcsolatosdit és bár most még nincs senkije, s nem vágyik másra, de azért legyen nyílt a kapcsolatunk, mert neki szüksége van erre a tudatra. Persze én ezt félig szakításnak vettem, s haza menve üvöltve sírtam anyámnak, hogy már megint ez történik velem, de annyira nagy gáz nincs, csak a nagy érzelmi stressz miatt sírok üvöltve. Szerencsére pont utána mentem Izraelbe, s a sok utazás, cipekedés, hőguta és a tengerparton ücsörögve sikerült mindezt józanul átgondolnom (T: Édesem, nagyon be vagy csípve, biztos, hogy így akarsz lemenni netezni a lobbyba, tudsz egyáltalán viselkedni? K: Igeeeeeeeen, de szerelmes levelet kell írnom ennek a Cédának, hogy szereteeeeeeeem).
Szóval kint abzolváltam emme mély, s évezredes héber bölcsességet és megmondtam Berlinnek, hogy akár tetszik, akár nem, ő szeret engem és én is szeretem őt, s ez ellen, míg engem szeret nem tehet semmit, egymáshoz tartozunk, hiába jön itt mindenféle nyíltkapcsolatosdival.
Elvileg ez nagy hatással volt Berlinre, mert nagyon imponált neki ez a kicsit sem beképzelt szónoklat (de csak elvileg).

Persze nem ez volt az első eset, hogy félig szakítottunk. A második csodálatos eset az volt, amikor haza jöttem február végén, s Berlin úgy érezte, annyira sok idő telt el, hogy újra meg kell ismernünk egymást, ami például olyan dolgokban ütközött ki, hogy szerelmes pillantásaimat ilyen kedvesen kommentálta: Ne méregessél!
A Petőfi-hídon pedig még akkor sem foghattam meg a kezét, ha fél kilométeres látótávolságban sem volt egy darab emberi lény, se előttünk, se mögöttünk. Itt már azért neki is kifakadtam, illetve életemben először én is elbizonytalanodtam és megcsaltam (egy 5 másodperces csók erejéig, amikor is KSZ a Vis Major lépcsőjén megcsókolt, ami nevetésbe fulladt, s megállapítottuk, hogy barátságunk teljesen tönkre tette minden féle szexuális érdeklődésünket a másik iránt). Ezek után Berlin 1,5 randi alatt visszahódított (amiról a kis határidő naplója így emlékezik meg: Ágyszerelés Mókinál <3 :), persze ez szupertitkos információ, egyébiránt soha nem nézegetem a határidő naplóját, csak akkor amikor lelép 5 percre pisilni).

A harmadik teljes éjszakás bőgést és sírást kiváltó eset pedig Áprilisban történt, amikor is Berlin szemtanuja volt annak, hogy én a megszáradt ruhákat összehajtogatom és elteszem. Szeretném kihangsúlyozni az elmaradt fázisfolyamatot: vasalás nélkül. Berlin utána egész este kellemetlenül izgelődött, míg végül éjszaka végre kinyögte, hogy ő nem tudja, hogy hosszútávon ezt mennyire tudná tolerálni, hogy én nem vasalok, ő nem érzi úgy, hogy túlzott rendmániás lenne, de ő még a pizsamáját is kivasalja. Én meg ott fekszem mellette sokkolt állapotban, keze az én lebénult kezemet fogja és azon gondolkodom, hogy most ő komolyan... hogy most jól értelmezem-e a szituációt, mármint vasalás, mármint ez egy lehetséges váló ok?
Ráadásul még el is kezdi sorolni, hogy egyébként tökre jó velem, blabla, de ez ez... mondanom sem kell ugye, hogy itt már nem csak sírtam, hanem megrendítő módon némán zokogtam, egész reggelig. Aztán még reggel is. Majd megbeszéltük 2 nap múlva, hogy igazándiból egyikünk sem érti miért volt ez a nagy cirkusz, de ha épp megjövőben van legközelebb, akkor inkább ne találkozzunk.

Szóval így telnek napjaink. Néha csodálkozom, hogy ennyi hiszti mellett, hogy-hogy még együtt vagyunk, néha pedig azon, hogy még mindig megőrülök érte miatta, s úgy tűnik ő is értem miattam.

Van a Chemical Brothers Further albumán egy szám, a címe "Another World", ott hangzik el a következő és egyetlen szövegrészlet:

"Another World will surround me, another heart will forgive"

Ez valószínűleg egyike az egyetemes igazságoknak, ami az emberekre vonatkozik (vajon ez így ellentmondásos lett-e) és szebben nem is lehetne megfogalmazni. Ezt megértve, azt hiszem eljött az utolsó nagy B betűs poszt ideje is.

Mindenki megbocsájtást nyert a maga világában, végre, vége.

Fin

Történt úgy, hogy SzenziSzázi udvarába valaki bedobott egy kismacskát, akit Száz megmentett, de Malac és Ciri annyira nem örült az új jövevénynek, így átkerült hozzánk megőrzésre, ahol a kutya érezte úgy, hogy végre egy macska, aki felett gyakorolhatja hatalmát (mert Samu, aki nagyjából kétszer olyan nagy és nehéz, mint a kutyánk, ezt nem tűri és egy jól irányzott pofonnal szokta jutalmazni az ez irányú törekvéseit).
Szóval eljutott hozzám is a hír és tüstént otthon teremtem és megbűvölt ez a kis szőrcsomó, így most hozzám került.

A kis szőrgolyó kislány, de csak rá kell nézni és látni lehet rajta, hogy egy igazi királylány. Hívod és mindenféle csábos szökkenésekkel ott terem, a felkelésnek külön domborítós, pucsítós technikája van és annyira szinésznő, hogy az átmeneti kódneve Blaha Lujza lett. 

Mondom Berlinnek, hogy hát lesz egy új átmeneti lakótársam, egy icipicicicamica képében. Berlin erre: fúúúúúúújjj! (Berlin szerint állat lakásba nem való, főleg kézbe nem és max kertben tartható, de leginkább az ember tartson plüssállatkát).

Szóval aggódtam rendesen, hogy mi lesz, ha először találkozik a cicával, ehhez képest...

- Jajj hát te ilyen kis pici vagy? Nem is vagy te csúnya, te kis zoknis pulcsis, jajjj gyere ide cica... (és Berlin négykézláb mászott a cicával a földön, nekem meg potyogtak a könnyeim a nevetéstől) 



Berlinnek egy másik teóriája szerint az ágy és az állatka összeférhetetlen (szerintem a plüssállatokkal is így van, mert múltkor Nyuszibabát is kipakolta a párnák közül). Szóval lefekvéskor a következő jelenet fogad, Berlin ágyszélén magyaráz a nagy szemekkel néző cicának, hogy nem szabad, meg van ott neki kis dobozkája tessék ott aludni, s ment ez így vagy 5 percig. Lujzika értette miről van szó, mert nem is mászott az ágyba, egészen addig, amíg én is le nem feküdtem. Akkor finoman bekommandózta magát az ágyszélére, lapos kúszásban, nehogy Berlin meglássa. Mondom Berlinnek, hogy eddig tartott a nagy fegyelmezése, ő meg nevetett és végül azt modnta, h jó, ha csak addig megy az én térfelemen, akkor maradhat. Persze, hogy az este cicuka keveredett minden hová, az én lábfejemre, a lábunk közé, majd ment és próbálta meghódítani Berlint, így aludt a lábánál, majd a fenekén és eljutott egész a hasáig, amit végülis Berlin annyira nem bánt.

Lujzikának van még egy nagyon egyedi tulajdonsága, hogy néha nagyon el tudja magát unni és ilyenkor nyavicskol és nagyon az ajtó felé húz. Nekem pont le kellett ugranom az egy utcával arrébb lévő zöldségeshez és nem volt kedvem megint egyedül hagynom, főleg, h ilyen hisztit rendezett már nekem. Szóval gondoltam egyet és bepakoltam a pulcsimba, h mit szól hozzá. Nyűszögött, amíg meg nem találtuk a legmegfelelőbb poziciót (én egy kézzel tartom a fenekét, cipzár csak addig felhúzva, hogy a feje kiférjen). A hiszti azonnal megszűnt és lelkesen mozizott a pulcsimból kikukucskálva az egész úton. Most erre mit mondjak? Egy igazi macskatünemény!

Szóval itt van Lujzika, akinek szerető gazdit keresünk. Az ideális gazdi jelölt az, aki lakásba szánja a cicukát, ugyanis nem tudom mennyire jött át a leírásból, de a cica nagyon szociális teremtés, nem fél az emberektől, jön haverkodik és produkálja magát, illeve első pillanattól fogva szobatiszta, szóval valószínűleg nem utcakölke, hanem valaki lakásból rakta ki. 
Extra: a tömény cicacukiság mellé, a cica állatorvosi kezdő kezelését (vitamin szuri, veszettség elleni oltás, biztonság kedvéért féregtelenítés) én elvégeztetem és a szerencsés gazdi kap egy cica csomagot is :) (alomtál, cicatál, alom, s cica junior táp meg a játékai). Érdeklődni e-mailben: justanotherdyke[kukac]gmail[pont]com